Legyen bölcsi vagy ne?
Én már tudom a választ, de arra gondoltam, megosztom a tépelődési folyamatot veletek is. Próbálom felsorolni pro és kontra az érveket és igyekszem abban a sorrendben, ahogyan bennünk felmerült.
A kiváltó ok az volt, hogy megláttam ki
Én már tudom a választ, de arra gondoltam, megosztom a tépelődési folyamatot veletek is. Próbálom felsorolni pro és kontra az érveket és igyekszem abban a sorrendben, ahogyan bennünk felmerült.
A kiváltó ok az volt, hogy megláttam kis vállalkozásom 2012-es mérlegeredményét és összehasonlítottam a 2010-essel és elkeserítő volt a változás. Rá kellett jönnöm, hogy bizony kellek a vállalkozásba és bizony dolgozni is kell. A legyegyszerűbb megoldás, hogy csemete megy reggel a bölcsibe és délután legyűjtjük, aztán mint az átlagos családok éldegélünk, de én nem tartom magunkat átlagosnak ebből a szempontból.
Szeretném, ha a gyermekem addig lehetne gyerek, amíg csak lehet. Ha pedig elindul a bölcsi, utána ovi, aztán iskola és menthetetlenül azt veszem észre, hogy már fel is nőtt.
Első dilemma, hogy állami bölcsi vagy magán, azaz családi napközi.
Gondolatok az állami bölcsivel kapcsolatban:
• Az állami bölcsi hivatalosan ingyen van, de annyi mindent kell vinni, hogy messze van az az ingyenességtől.
• Az állami bölcsiben sok a gyerek és a gondozók sincsenek agyon fizetve. Persze ezzel én nem minősítek senkit és semmit, hanem egyszerűen tényt állapítok meg.
• A felszereltségre is hallok panaszt.
• Az állami bölcsibe való gyermekelhelyezés esetén megszűnik a GYED. Ami az én esetemben nem azért gond, mert nem jön be plusz pénz, hanem hogy attól kezdve nekem kell magam után fizetni a járulékot, mint ugye előtte és az már nem egy olcsó mulatság.
• Utolsó megjegyzés az állami bölcsivel kapcsolatban, hogy bizony nagyon időben kell jelentkezni (áprilisban), mert hipp-hopp megtelnek a helyek.
Gondolatok a magánbölcsivel kapcsolatban:
• Nincs ingyen, cserébe csak pelust kell vinnem a gyereknek
• Kevesebb a gyerek, jobban fizetettek a gondozók, több a játék
• Megmarad a GYED és nem kell járulékot fizetnem továbbra sem, persze tudom, hogy ez csúnya dolog, de az vesse rám az első követ, akinek nincs nemzeti dohányboltja
• Bármikor vihetem a gyereket, akár heti 1-1 napra is.
Azért nem írtam az érvekhez hogy pozitívum vagy negatívum, mert azt mindenki döntse el maga. Nekem ez alapján egyértelmű, hogy magánbölcsibe kell tenni a gyereket.
Nézzük meg pénzügyi oldalról a dologot és vegyük alapnak a korábbi blogbejegyzésemben lemodellezett számítást. Hallomásból tudom, hogy az állami bölcsibe is havi 10 000 Ft környékén bevisznek a családok ezt azt, amire a gyermeknek szüksége van. Tehát ha állami bölcsibe megy a gyermek, akkor apának van nettó 131 000 Ft-ja, anyának 118 730 Ft-ja ami összesen: 249 730 Ft Ebből ugye kifizetésre kerül 10 000 Ft a bölcsire. Marad: 239 730 Ft.
A magánbölcsi itt, ahol mi élünk, 35 000 Ft és vinni kell pelenkát. Számoljunk 40 000 Ft-al. Apa GYED-e: 96 500 Ft, Anya fizetése: 118 730 Ft és 160 000 Ft osztalék összesen: 417 000 Ft, ebből levesszük a 40 000 Ft-ot és marad 377 000 Ft.
Tehát ez alapján is azt mondom, hogy nem megy a gyerek állami bölcsibe, mert az bizony a másik alternatívához képest nagyon ráfizetéses.
A GYES ebben a kérdésben nem játszik, mert arra nincs tekintettel gondviselő munkaviszonya, az elvileg alanyi jogon jár, de ha valamit rosszul tudok, akkor nagyon szívesen veszem, ha kijavítanak!
És akkor a lényeg, függetlenül attól, hogy melyik bölcsibe menjen. Menjen-e bölcsibe…
Mit is ad bármilyen bölcsi a gyereknek?
• Közösséget
• Szakszerű felügyeletet
• Étkezést
• Gyermekbetegségeket
Az első 3 nem érdekel, mert azt én is megadom a gyereknek és lehet ezen röhögni, de azt gondolom, hogy a legszakszerűbben a szülei tudnak gondoskodnia gyerekükről. Társaságnak is jó vagyok, de járok én vele annyit közösségbe, hogy ez egyáltalán nem szempont. Az étkezés pedig természetes.
Az utolsó pont az érdekes: gyermekbetegségek.
Beszélgettünk erről a gyermekorvossal, aki elmondta, hogy az általános vélekedéssel ellentétben nagyon nem jó, amikor a kis kétévesek elkapják a betegségeket, mert a kicsik immunrendszere nem olyan erős, ami mindent kibír. Az oviban éppen elég elkapni a betegségeket. Lehet többször lesz beteg az oviban, de rövidebb ideig, könnyebb lefolyással. Azt mondta még, hogy a bölcsi a szükséges rossz.
Mindezek alapján döntés született. Mégpedig az, hogy a gyerek nem megy bölcsibe.
DE MI LESZ A VÁLLALKOZÁSSAL? És visszatértünk ugyanoda, ahonnan elindultunk. A vállalkozás megsínyli a hiányomat. Hogy lesz ez? Valahogy meg kell oldani. Megoldottuk, de az egy másik bejegyzés témája lesz.