Amikor még anya volt GYED-en...
Mint korábbi írásimból kivehető volt, én bizony itthonról dolgoztam és irányítottam vállalkozásom mindennapjait. Jól is volt ez így. Bár társasági embernek tartom magam, a munkába szeretek belemélyedni és az bizony az én felfog
Mint korábbi írásimból kivehető volt, én bizony itthonról dolgoztam és irányítottam vállalkozásom mindennapjait. Jól is volt ez így. Bár társasági embernek tartom magam, a munkába szeretek belemélyedni és az bizony az én felfogásom szerint nem társasági elfoglaltság. Régebben megesett, hogy ha több minden szaladt össze, 2 hétig ki sem mentem a lakásból. Amikor a várandós feleségem közölte, hogy holnaptól Ő is itthon lesz, bizony nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Bár emlékeim szerint sírtam…
Attól kezdve ugyanis, kis túlzással, nem volt egy önálló 5 percem sem. Nem magamnak osztottam az időmet, hanem más is részt kívánt venni az időm beosztásában, és ezt kezdetben nehezen viseltem, amit a mai napig is nehezen viselem.
Amíg a kisfiam nem született meg, addig még istenes volt a helyzet, de utána egy darabig nagyon nehézzé vált. Ugyanis foglalkozni kellett az újszülött gyermekkel és az új anyukával is. Persze sokan mondják, hogy a babák első pár hónapja a legpihentetőbb időszak, hiszen jól számolható az időbeosztás, mert a kicsi csak eszik és alszik. Hát nem tudom, én nem így éreztem. A munkatársak nappal hívtak telefonon, este meg a gyermek felsírásai miatt nem egyszerű egy fejlesztőnek az agyát egyben tartania. Arról nem is beszélve, hogy én mindig igyekeztem segíteni a feleségemnek, amiben lehetett, bár sokszor képtelenség volt kitalálni, hogy miben is kellene segítenem.
Sajnos a feleségemnek nem volt anyateje, emiatt viszonylag gyorsan be tudtunk állni egy egész élhető időbeosztásra. Mivel a feleségem későn fekvő általában, én meg korán kelő, meg tudtuk azt osztani, hogy a gyermek éjfél és 1 közti evését a feleségem zavarta le, míg a hajnal 3-4közöttit meg én. Így gyakorlatilag alig volt kellemetlen a dolog. Én hajnalban tudtam dolgozni nyugodtan, és viszonylag korán feküdtem. Viszont néha egyszerűen meguntam felkelni hajnalban, akkor egy összecsapást követően én kerültem az éjszakai műszakba. Erre az időszakra egyébként szerintem jellemző, hogy össze-össze akadnak az emberek. Pláne, hogy ekkor már majdnem fél éve össze voltunk zárva. Ilyenkor őrli fel az ember a türelme utolsó morzsáit.
Aztán a gyerkőc olyan 5 hónapos korától már csak 1x kelt fel, majd egyszer sem. Az egyszeri keléseket már a feleségem vezényelte, én meg alhattam.
Napközben viszont még mindig nagyon nehéz kérdés volt. Mert egy fejlesztő nem nagyon viseli a nyüzsgést, a zajokat. A fejhallgató sem segít, mert mindig van valami átszüremkedő zaj, ami felkelti az érdeklődést és kizökkent a munkából.
A napirend is úgy alakult, hogy gyakorlatilag 2 irányító volt benne, és folyamatosan valakinek a gyerek körül kell sertepertélni, amíg a másik próbálja a lakást egyenesben tartani. Ez pici gyereknél nagyon nehéz. Most már sokkal könnyebb és lazult is ebből a szempontból az élet. Jelenleg az átlag napot én elviszem a gyermekkel, és este 10-ig még dolgozni is tudok viszonylag nagy hatékonysággal. Persze nem pénzért, hiszen én GYED-en vagyok, csak úgy társadalmi munkában, de fél évvel ezelőtt még mindketten behullottunk az ágyba este 10-kor.
Igazából az a baj azzal, ha ketten vannak otthon a szülők, hogy elvész a kettő között a feladat és ezzel elvész az idő. Amikor a feleségem egyedül volt itthon, akkor több mindent végzett, mint amikor ketten voltunk és fordítva. Ennek szerintem az az oka, hogy egyedül az ember csinálja, de ha ketten vannak, elbeszélgetünk, leülünk netezni, meg ilyenek, de tény, hogy egyedül az ember hatékonyabb volt. Ez pedig elképesztő feszültségek forrása. Például, hogy „miért nincs vacsora, mikor itthon vagy?” és társai. Abban is lehet valami, hogy képesek lehetnek a párok leszívni egymás energiáit, ha folyamatosan együtt vannak. Most, hogy a feleségem visszament dolgozni, valahogy mindkettőnknek több az energiája. Én is olyan projekteket tudtam feléleszteni, amit 1 éve időhiány miatt fel kellett függesztenem. Ez megint úgy néz ki, mintha panasz lenne, de nem az. Persze egyébként a feleségem és a kisfiam a legfontosabb dolog a világon, és nagyon sok örömöt okoznak, még ezeken a küzdelmes hétköznapokon is :)
Mire szerettem volna kilyukadni ezzel a posttal?
Hát arra, hogy csak az az apuka vállalja be, hogy otthon marad ő is a családdal, akinek nagyon sok ideje és még több türelme van. Ha ezek közül valami hiányzik, akkor azonnal rohanjon irodát bérelni, mert a munka és család rovására mehet a rossz döntése és a segíteni akarása.