Bejelentkezés

Kérjük jelentkezz be, amennyiben még nem vagy regisztrálva az alábbi oldalon teheted meg. Vagy ha elfelejtetted a jelszavad kérjük ide kattints.

Blogger: bangaadrienne

Megint eltelt egy év. Szilveszter éjszaka megszokásból elmormoltunk néhány fogadalmat, amelyek közül ki tudja, mit sikerül majd betartanunk és mit nem. A szilveszteri fogadalmak sajnos a legtöbb esetben egy idő után szublimálnak az éterben. Olyan is előfordul, hogy egyszerűen elfelejtjük, mit fogadtunk meg, de az általános az, hogy néhány nap, hét, ritkább esetben néhány hónap után feladjuk, majd örömmel nyugtázzuk, hogy a következő szilveszterig békén hagyhatjuk magunkat a fogadalmakkal, jövőre meg majd úgyis sikerülni fog.

Egyre több vállalatnál találkozhatunk az exit-interjú fogalmával, ami egy egyszerű beszélgetés a munkavállaló kilépésekor, melyben azt próbálják megtudni, hogy a kolléga milyen okok miatt hagyja el a céget. Ez egyrészt remek tájékozódási lehetőség, másrészt a távozó kollégában is enyhítheti az esetleges feszültséget. Sajnos legtöbbször csak a saját döntés alapján felmondókkal készítik el.

outplacement

Az exit-interjú azonban nem egyenlő az utógondozással, a megfelelő outplacement fogalmával.

Az állásinterjúkon gyakran megkérdezem a mindenáron vezetői pozícióra törekvőket, hogy mit is jelent számukra vezetőnek lenni. Sajnos a nagyon sokszor a hatalom, az irányítás, a pénz, a siker, a befolyás és a szabadság hangzik el, de több esetben találkoztam már a parancsolás szóval is, és bizony nem csak alsó- vagy középszintű vezetői pozíciókra pályázóknál…

Nos, ha vezetők vagyunk, jó esetben valóban van befolyásunk és hatalmunk (inkább hitelességnek és elfogadottságnak nevezném). Valóban az a feladatunk, hogy embereket irányítsunk, és a pozíció általában tényleg magasabb fizetéssel is jár. Mivel jobban szem előtt vagyunk, az is igaz, hogy nagyobb az esélyünk a látványosabb sikerre, de amennyiben kizárólag ezek azok a tényezők, amelyek a vezetői létben motiválnak minket, viszonylag gyorsan el fogunk bukni.

Az időgazdálkodás kényes téma. Mindenki küzd vele, és senki sem szereti bevallani. Az első részben tisztáztuk, hogy nincs olyan instant megoldás, módszer, amit bárki alkalmazhat, mert bárkinek megfelel, és nincs olyan tanácsadó, aki egy óra vagy egy fél nap alatt bárkit meg tud tanítani helyesen kezelni az időt. A saját módszeredet kell megtalálnod, és ebben bár valóban segíthet a különböző lehetőségek bemutatása, az eredményes megoldás megtalálója egyedül te lehetsz. Ehhez azonban először kutatnod kell egy kicsit önmagadban, s ha készen vagy, mehetsz tovább az úton. A második részben arról beszéltünk, hogy miért nem működnek a tuti tippek, és lerántottuk a leplet a legnagyobb időrablókról. 

Most pedig jöjjenek azok a típushibák, amelyeket a legtöbben elkövetünk!

Az időgazdálkodás kényes téma. Mindenki küzd vele, és senki sem szereti bevallani. Az előző részben tisztáztuk, hogy nincs olyan instant megoldás, módszer, amit bárki alkalmazhat, mert bárkinek megfelel, és nincs olyan tanácsadó, aki egy óra vagy egy fél nap alatt bárkit meg tud tanítani helyesen kezelni az időt. A saját módszeredet kell megtalálnod, és ebben bár valóban segíthet a különböző lehetőségek bemutatása, az eredményes megoldás megtalálója egyedül te lehetsz. Ehhez azonban először kutatnod kell egy kicsit önmagadban, s ha készen vagy, mehetsz tovább az úton.

Ha azt kérdezném, mik a leginkább időrabló tevékenységeid, valószínűleg olyasmit válaszolnál, hogy a rendszerezés hiánya, vagy hogy nem tudsz nemet mondani, esetleg a kapkodás, vagy az, hogy valami mindig elvonja a figyelmed. Bizony, ezek mind-mind időrabló dolgok, azonban mégsem ezek ragadják el tőled a legtöbb pillanatot. Gondolkodtál már azon, hogy mennyi időt töltesz az időgazdálkodásodon való gondolkodással? És az időbeosztásod tervezgetésével? Amíg egyik naplóból a másikba írod a feladatokat, egyik applikációt nyitod a másik után, mert egyik sem elég jó. Hányszor volt, hogy azért nem tudtál elaludni, mert a fejedben a befejezetlen feladatok zakatoltak? És hányszor kellett félbehagynod valamit, mert tűzoltás jelleggel azonnal bele kellett kezdened egy másikba? Milyen gyakran fordul elő, hogy szorongsz, mert kudarcot vallottál egy tuti biztosnak beállított időgazdálkodási tipp megvalósításában? Ha összeadnád azokat a perceket, amelyeket lelkifurdalással, szorongással, tervezgetéssel vagy tűzoltással töltöttél, igen meglepő eredményt kapnál...

Az időgazdálkodás kényes téma. Kényes, mert mi, tanácsadók, nem szeretjük bevallani, hogy bizony nekünk sem mindig működik tökéletesen (és még így is nagyot szépítettem), az üzleti életben tevékenykedők pedig szintén titkolják, hogy nem megy. Hogy is nézne ki, ha a sikeres vállalkozó elmondaná, hogy állandóan kapkod, vagy, hogy éjszaka nem tud aludni, mert a feladatokon zakatol az agya? Hogy is nézne ki, ha az olvasott blogíró azzal állna elő, hogy néha inkább abbahagyná, csak foglalkozhasson kicsit többet a gyermekével? Hogy is nézne ki, ha egy vezérigazgató azt állítaná, abban a pillanatban összetörik, amikor hazaér, mert nem bírja a problémák súlyát? 

Nos, elárulom: őszintének tűnne. Persze a mai világként emlegetett mai világban ez (sajnos) nem feltétlenül a legjobb megoldás. Mégis, amikor valaki időgazdálkodásban kér tőlem tanácsot, azt mondom neki:

Állásinterjúkon és a magánéletben is gyakran találkozom azzal a véleménnyel, hogy “az igazán zsíros állásokat nem lehet egy “mezei” pályázónak megnyerni, mert arra úgyis valakinek a valakijének a valakijét választják”. Nem kétlem, hogy ez előfordul, sőt bizonyos szektorokban ez gyakorlatilag egy (sajnálatos) trend, azonban mielőtt mindenki lemondana a számára tetszetős pozíciók megpályázásáról, és nagyot legyintve önéletrajzírás helyett panaszkodásba kezdene, hadd mondjam el, hogy

én még sosem találkoztam ezzel… Azokról a cégekről beszélek, ahol fontosnak tartják a minőséget. Ahol a feladatok elvégzésére a legmegfelelőbb embereket szeretnék megtalálni. Ahol a sikert nem csupán pénzben, hanem munkáltatói brandben, dolgozói és ügyfél elégedettségben mérik. És még sorolhatnám ezeket a nagy szavaknak tűnő, ám a valódi sikerhez elengedhetetlen feltételeket. Néhány példa…

Probléma, nézeteltérés, érdekellentét. Te így akarod, én úgy. Neked ez a jó, nekem az. Ha te lépsz, én sérülök, ha én lépek, te sérülsz. Ami nekem kell, arról te hallani sem akarsz. Neked meg az kell, ami nekem nem. Egyikünk sem akar engedni. Nem egymással van bajunk. Egyszerűen csak annyit akarunk, hogy jó legyen. Én azt, hogy nekem. Te azt, hogy neked. Így hát benne vagyunk. A konfliktusban.  konfliktusvihar A konfliktus mindig azt jelenti, hogy amit az egyik fél el akar érni, az a másik félnek hátrányos. Innen többfelé is vezethet az út.

Melyik diplomával lehet a legjobban keresni? – teszi fel sok-sok oldal a kérdést, majd sorolja a különböző szakokat. Szegény “diák” pedig csak csodálkozik a végén, és azon háborog: “Hogy lehet, hogy én közgazdászként asszisztens vagyok, a szomszédom, aki “büfé” szakot végzett, meg vezető? Hiszen az én diplomám benne volt a listában!” vezetoiszek_hrblog Bizony lehet. És tudod miért? Mert NEM A DIPLOMÁVAL LEHET SOKAT KERESNI! Az a rossz hírem, hogy diploma nem megy el dolgozni helyetted, nem rendelkezik megfelelő önismerettel, belső motivációval, elhivatottsággal és alázattal, nem tudja irányítani és motiválni a kollégákat, sőt egyáltalán nincsenek személyiségjegyei, márpedig ahhoz, hogy jól fizető állásod legyen, inkább a személyiséged szükséges – persze a meglévő diplomád mellé. A jó hír viszont az, hogy a személyiséged fejleszthető. Sokan élnek abban a tévhitben, hogy azzal, hogy végigülnek négy-öt évet az iskolapadban, robot módjára bemagolják a leadott anyagot, majd puskával vagy anélkül átmennek a vizsgákon, már alkalmassá is válnak arra, hogy zsíros állásuk, vezetői pozíciójuk legyen. Miközben ami a kezükben van, az csupán egy papír, ami bár igazolja, hogy elméletben (!) elsajátították a szükséges szakmai (!) kompetenciákat, a gyakorlatban nem sok mindenre jogosítja fel őket, főleg nem egy vezetői pozícióra.

Munkahely. A nő mosolyog, miközben telefonál. Valaki lefotózza. A kép kikerül a facebookra. Érkeznek a hozzászólások. Nagy részük arról szól, a hölgy valószínűleg éppen nem dolgozik, biztosan valami más oka van a mosolyának. Mert: “Olyan munka nincs amit mosolyogva csinál az ember… Amikor még gyerekként álmodozunk későbbi önmagunkról, gyakran kell válaszolnunk a“mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre. A tűzoltó, katona, juhász kombináció mellett sokszor megjelennek hétköznapi foglalkozások is. Valami tetszik nekünk. Valamit szeretnénk. Valamiben örömmel képzeljük el magunkat sikeresnek. Néha odáig is eljutunk, hogy arról kérdezgetjük a szüleinket, tanárainkat, mit kell tennünk ahhoz, hogy elérjük az álmainkat. S ha valaki ellent mer mondani nekünk, csak annyit mondunk: “Majd meglátod! Megcsinálom!” olyanmunkanincs Aztán valahol egyszer csak eltűnik a lelkesedés. Kudarcokat élünk át – nem sikerül a vizsga, rossz jegyet kapunk, nem vesznek fel az egyetemre, nem kapjuk meg az állást – és arra bizony soha senki nem készített fel minket, hogy hogyan kell feldolgoznunk ezeket a kudarcokat. Robotokat látunk magunk körül, akik érzelmek nélkül végzik a dolgukat, dolgozni mennek, gyereket nevelnek, fáradtak, fásultak, és saját helyzetükért mindenki mást hibáztatnak, vagy éppen a rendszert. Csak önmagukat nem. Mi pedig elhisszük nekik, hogy ebben az országban, ebben a társadalomban, ebben az életben ez így van rendjén. És mi is panaszkodni kezdünk. Majd beállunk a robotsorba.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről