Bejelentkezés

Kérjük jelentkezz be, amennyiben még nem vagy regisztrálva az alábbi oldalon teheted meg. Vagy ha elfelejtetted a jelszavad kérjük ide kattints.

Blogger: olahlaszlo

Az Activeness blog a SzervezetiLEG blognak a szűkített folytatása. Továbbra is a LELKESEDÉS a blog témája, de kifejezetten a 40 év felettiek lelkes, energikus életvitelének, értékteremtő folyamatainak, személyes jól-lét kialakításának segítése a célja .

A munka és a magánélet szétválasztása slágertéma manapság, de van olyan részük, ahol közel azonos a két terület jó gyakorlata. Teljesen leegyszerűsítve a történetet: a munkahelyen, a Vezetőnktől elismerő megnyilvánulásokra, otthon a Társunktól pedig szeretet megnyilvánulásokra vágyunk. Gary Chapman méltán híres és ismert könyvei

"Hol van az a lány aki tudja, mitől lennék boldog újra" (Fekete Vonat)   A kétezres évek elején egy kis létszámú cégnél dolgoztam alkalmazottként, ahol nagyon közvetlen volt a stílus, sokat beszélgettünk magánéleti dolgokról is. Én harminc egynéhány múltam, és még egyedül éltem. Az

Amikor 6-7 évesen iskolások lettünk, a szüleink és az egész felnőtt ismeretségi kör velünk kapcsolatos érdeklődésének központjába a tanulmányi eredményeink és a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdése került. Abból, hogy melyik tantárgyból, milyen jegyeink vannak, ők próbálták megjósolni, hogy

A KSH interaktív korfájáról (https://www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html) néhány adatot lekérve kiderül, hogy Magyarországon 2014-ben - a történelem során először - a 20-40 év közötti fiatal felnőtt korúak száma már csak ugyanannyi, mint a 40-60 év közötti tapasztalt felnőtt korúaké. Az is látható,

A verseny nagyon alkalmas arra, hogy lelkessé tegyen embereket. Nem csak azokat, akik részt vesznek benne, de azokat is, akiknek fontosak a versenyezők vagy az a közösség, akiket "képviselnek". De a verseny ellenérzéseket is kelt és vannak, akik ha csak

Akár a teremtéstörténetet nézzük, ahol már az első emberpár, Ádám és Éva fiai is győztes-vesztes helyzetként élték meg Isten reakcióját áldozatuk láttán, akár az evolúció elméletből indulunk ki, ahol a territóriumért és az utódnemzés lehetőségéért a kezdetektől folyik a küzdelem, a VERSENGÉS-t egy

Magyarországon a családot nagyon fontosnak tartjuk és néhány szoros baráti kötelékeket is ápolunk, mindeközben erősen individualisták vagyunk, ami a munkakultúránkra, együttműködésünkre és közös cél iránti elkötelezettségre, lelkesedésre is hatással van. Geert Hofstede sok országra kiterjedő kultúrafelmérésének egymáshoz viszonyított eredményei azt mutatják,

Mire is gondolok akkor, amikor lelkesedésről, lelkierőről, lelki erőforrásról és lelki erőforrással való gazdálkodásról tervezek írni csapatoknál és szervezetekben? Logikusabban talán, de hatásosabban aligha tudnám megfogalmazni, mint ahogy ezt két művész már megtette! Dicsőség és hála nekik érte! Váci Mihály  (1924–1970) Még nem elég (részlet) Nem elég megborzongni, de lelkesedni

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről