Bejelentkezés

Kérjük jelentkezz be, amennyiben még nem vagy regisztrálva az alábbi oldalon teheted meg. Vagy ha elfelejtetted a jelszavad kérjük ide kattints.

július 2018

risk.jpgAz állásváltás alapvetően két okra vezethető vissza: az egyik, amikor évek alatt annyit változott a cég, a gazdasági környezet és a feladatok, hogy az már nem felel meg. A másik, amikor sosem volt jó az állás, mert már az elején melléválasztott vagy épp nem tehette meg, hogy válasszon, és benne ragadt. A rosszul választott állások esetén azt szoktam először kideríteni az állásváltóval, hogy mi az, ami miatt biztosan rossz helyen van. A kevés fizetés egy racionális ok, azon túllépve mi van még?

Az önéletrajz alapján úgy gondoljuk, hogy találtunk végre egy igazi gyöngyszemet. Behívjuk, elbeszélgetünk vele aztán pedig eltűnik. Nem válaszol, lemondja a következő találkozást, vagy csak simán eláll a lehetőségtől. Ugye ismerős? Vajon mi történt, hol hibáztunk a folyamatban? A toborzás, a

Több szervezeti, munkahelyi helyzettel találkoztam, amikor azt gondoltam, hogy azok feloldásához hasznos lenne pszichológus bevonása. Az utóbbi időben több Motivációs Térkép Tesztet elemeztem, visszajelzéseket adtam tanácsadó jelölt kollégáimnak, amikor együtt tanultuk a Térkép részleteit. Az előbb említett eseteket a Motivációs

questions.jpegA HR-es állásinterjús szokásokat sokszor éri az a kritika, hogy színház az egész, és nincs is értelme. Leginkább az alábbi kérdések miatt gondolja ezt sok álláskereső – és ezek esetében egyet is kell értenem velük. Állásinterjú-stratégiákkal azt tanítom nekik, hogy ezekből hogyan lehet kimozdítani az interjúztatót, de sokszor azt látom, hogy nem akarnak kimozdulni. Munkaerőhiány idején nem jó ötlet ragaszkodni a rébuszos kérdésekhez, mert a világ változik, így az állásinterjúknak is változni kell. Mostantól üzleti tárgyalásként érdemes felfogni egy állásinterjút, nem „meghallgatásként”. Arra vállalkoztam most, hogy álláskeresői szemmel megmutassam, miért is nem lehet jól válaszolni ezekre a kérdésekre

Legjobb tudomásom szerint Abraham Maslow sohasem rajzolt egyetlen könyvében vagy cikkében sem szükségleti piramist. Sőt, magam sem találkoztam egyik írásában sem ilyennel. Így hát bizton állíthatom, hogy ezt a merényletet mások követték el ellenünk. Merényletnek nevezem, mert a Maslow-féle szükségletek piramisszerű

„Egyetlen ​valódi hibát követhetünk el az életben; ha nem fejlődünk azoktól a dolgoktól, amiken keresztül megyünk.” Az élete végéhez közeledő nagy írót, George Bernard Shaw-t egyszer megkérdezték, hogy melyik történelmi személy szeretett volna leginkább lenni. Azt felelte, hogy leginkább az

Néhány hete nagy vihart kavart, hogy Elon Musk hekkeléssel, szabotázzsal és adatlopással vádolta a Tesla egyik mérnökét, és egymillió dolláros kártérítési pert akasztott a nyakába. Egyelőre nem derült ki, hogy egy teljesítményproblémákkal küzdő munkavállaló bosszújáról vagy whistleblowing-ról van szó. Martin

A munkavállalók munkarendjét rendszerint a munkáltató határozza meg. Azonban létezik arra mód, hogy a munkaidő beosztásának jogát a munkáltató a dolgozónak átengedje, amely többféle előnnyel járhat mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára. Mit jelent a kötetlen munkarend, és milyen módon alkalmazhatja a munkáltató?               

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről