Bejelentkezés

Kérjük jelentkezz be, amennyiben még nem vagy regisztrálva az alábbi oldalon teheted meg. Vagy ha elfelejtetted a jelszavad kérjük ide kattints.

május 2017

Lisa Bloom a story coaching nagyasszonnya évekkel ezelőtt járt a CHN-en. Akkor osztotta meg ennek a video tartalomnak a bővített formáját egy egész napos workshop keretében. https://youtu.be/dmlhJT-CII8 Június 7.-én Lisa újra jön és nagyon érdekel, hogy tudása a vezetői kommunikációra kihegyezve és

Harmadéves egyetemista ismerősöm panaszkodik, hogy hiába küldözgeti az önéletrajzát az általa kiszemelt cégekhez, alig fordul elő, hogy valahova behívják. Élete nagy álma, hogy az egyik Big Four cégnél – tudja is, hogy melyiknél – szerezzen pénzügyi területen munkát. Azonban akad néhány

working_family1.jpgNapjaink vezető témája a népesedési probléma és az arra adott kormányzati „megoldás”. Ezt nem annyira minősíteném, nem lévén politikai blog, de az idézőjel nem véletlen… Először munkahelyi népesedési biztos régebbi ötletére is nehéz volt eldöntenem, hogy sírjak vagy röhögjek. Miután komolyan gondolták, inkább sírtam volna. A címbeli kérdés ebben a formában nem is pontos, mert a munkahelyeknek nem dolga a népesedésért tenni, de a munkavállalók, mint emberek családi jóllétéért már gazdasági érdekük is tenni. Az egész ott kezdődik, hogy a gyerekvállalás nemcsak a nő dolga, tehát egy munkahely a családért akkor tesz, ha a férfiaknak is kedvez. Ettől is elhibázott a mostani és a tervezett "nőknek kedvező" (muhaha) intézkedéscsomag. A gyermekvállalás egyik nagy akadálya az, hogy a munkahely és a gyerekes lét alig összeegyeztethető. Vannak néha cikkek felsővezető szuperanyukról, akik hűde összeegyeztetik, mert ügyesek – és mert meg tudnak fizetni bejárónőt, bébiszittert, kertészt, így persze működhet. Egy átlagos dolgozó anya-apa helyzete ennél összetettebb. A munkahelyek pedig még mindig 50 éves szabályrendszer, felfogás szerint működnek, kicsit sem alkalmazkodva a modern kor elvárásaihoz. A mindenkori kormányzat pedig sosem kérdezte meg a hétköznapi munkavállalókat (nemcsak nőket!), mégis, mire lenne szükség ahhoz, hogy mindenki bátran vállaljon annyi gyereket, amennyit szeretne. Egyértelmű, hogy a legfontosabb faktor az anyagi biztonság, a kiszámíthatóság, ami leginkább a kiszámítható munkahelyek révén valósítható meg. És persze nemcsak a nők munkahelyi helyzetét lenne érdemes megkönnyíteni, a férfiak (leendő apák) is értékelnék az alábbi intézkedéseket. A kormányzatnak hiába is mondanánk el, mivel segíthetnének, de a munkahelyeknek talán van értelme pár szempontot adni.

A legjobb munkahely kiválasztása nehéz feladat, legyen szó olyanokról, akiknek már van munkahelye, de más lehetőségen törik a fejüket, vagy olyan kiváltságosokról (igen, főleg az informatikusokra gondolunk), akik gyakran két vagy több ajánlat között választhatnak. Sokat töprengtünk azon, hogy milyen „csaták”

Új kutatást indítottunk, melyben ezúttal a 45 év feletti álláskereső munkavállalókat kérdezzük meg, mi az oka annak, hogy nem tudják tehetségüket, képzettségüket és tapasztalatukat jövedelemszerző tevékenységük érdekében optimálisan kihasználni vagy úgy érzik, hogy kiszorulnak a munkaerő-piacról. Az eredményeket aktív, kézzel fogható eredményeket

Írtunk már egyszer arról, hogyan válassz coachot magadnak. Nagyon sokan keresnek viszont azzal a kérdéssel, ők nem coachot szeretnének, hanem coachok akarnak lenni. Van már coach elég - hinnénk, de a valóság az, hogy arányaiban meglepően kevés profi coach dolgozik Magyarországon,

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről