Bejelentkezés

Kérjük jelentkezz be, amennyiben még nem vagy regisztrálva az alábbi oldalon teheted meg. Vagy ha elfelejtetted a jelszavad kérjük ide kattints.

augusztus 2017

2017. 06. 15-én tartottuk közös rendezvényünket Wellbeing-Diverzitás témában a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumával közösen. A felvetett témát egy előadás segítségével jártuk körbe egy  új szervezeti modell /TEAL/ mentén, melyben mind a munkavállalói jóllét, mind pedig a sokszínűség maradéktalanul megjelenik. Az előadást

win.jpgHa csak azért megyünk állásinterjúra, mert kíváncsiak vagyunk, mit kínál a piac, meg akarjuk tudni, máshol mit ajánlanak, egészen másképp viselkedünk, és ez természetes is. Nem izgulunk annyira, hiszen nem az életünk múlik rajta. Merünk kérdezni, alkudozni, részletekbe menni. Itt hibáznak néhányan, amikor azt gondolják, ilyenkor mindent szabad. Hibáznak, mert azt hiszik, nincs tétje az interjúnak, pedig van. Ilyenkor is megismerik az interjúztatók, elmondják a döntés előtt a kollégáiknak, milyen volt az állásinterjú vele, milyen szakembernek tartják (nem biztos, hogy jól gondolják), milyen embernek. Ha az interjú közvetítőnél („fejvadász”) zajlik, akkor sok további álláslehetőségtől lehet elesni azzal, ha most, „tét nélkül” nem vagy kellően udvarias, felkészült, vagy épp arrogáns, követelező vagy, mert „megteheted”. Igen, van az a helyzet, amikor megteheted, hogy válogass, de lehet, hogy lesz ez még másképp is. Akkor fontos lesz, hogy ki hogyan emlékszik rád, milyen jegyzeteket ás elő egy régi interjúdról.

A hétvégén megrendezésre került a World of Work Moonshot 2017 nevű rendezvény,ahol 14 csapat,közel 100 résztvevővel 24 órán át gondolkozott azon,hogyan lehetne megreformálni a munka világát. Mert itt nem elég egy-egy kis változtatás,itt már csak a teljes újragondolás segíthet. Sajnos a cégek

Közeledik az ősz, és ezzel együtt az izgalmasabbnál izgalmasabb rendezvények a legújabb trendekről. Szakmai ártalom, hogy én ezek közül is a HR, freelance, generációk és a munka úgy általában témákra vagyok kihegyezve, ezek kapcsán pedig a következő hónapokban bőven el

A guruk és mesterek korszakát éljük. Rengetegen kínálnak tananyagot, tanfolyamokat, könyveket, jövőbiztos és nélkülözhetetlen tudást. Vajon milyen tudásra van, lesz szükségünk az életünkben? Hogyan válasszuk ki, mit tanuljunk és kitől? Mire jó a folyamatos tanulás? Hol van a megállás a tanulásban? Neked

A nyári pihenő után ígéretem szerint jelentkezem a legújabb sablonnal. A következő minta megfelelő lehet ösztöndíj pályázathoz, de állásra való jelentkezéshez is.   Ide kattintva megtekinthetitek a Word-segédletemet, mely segítségül szolgálhat, ha elakadtok egyes lépéseknél.   Lássunk is neki:   1. lépés: illesszük be a szövegdobozokat,

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről