A legnagyobb projektem mostanában: BKK e-jegy rendszer
Mi történhetett valójában? Mit éltek át azok, akik ezt fejlesztették? Mi lesz most velük?
Az állásinterjúk legkínosabb mondata lesz ez most egy-két évig. Legalábbis eddig úgy fest, nehéz lesz ezt alulmúlni.
A történetben engem a specialitásom okán azok a munkavállalók érdekelnek leginkább, akik ebben részt vettek. A termékről minden rosszat el lehet mondani, ez tagadhatatlan. De egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy akik ezt „terméket” összehozták, egytől-egyig kutyaütők. Sőt. Valószínűleg igen jó szakemberek, akikre rá merték bízni a komoly feladatot, és akikből a szervezetek, szabályok, policy-k mégis ezt bírták kihozni. Vagy az, hogy mindezek hiába vannak, inkább akadályozó és így megkerülendő tényezőkké váltak.
Kiakadtam régebben egy HR-vezető kiszólásán, hogy „jön a fiatal, és nem is tudja, miért lenne ő jó nekünk” – ebből a BKK-s történetből az látható, hogy a cégek pláne nem tudják, mire lenne jó nekik egy jó szakember – ezért megengedhetik maguknak, hogy nem hagyják dolgozni őket szakmai tudásuk szerint, mert más érdekeket kell kiszolgálni.
E projekt kapcsán eszembe jutott a referenciaellenőrzés kérdése is. Egy tapasztalt munkavállalót a referenciái is, a projektjei is jellemeznek, amikben részt vett. Akik ebben részt vettek, most nem gondolják, hogy ez fog a „career highlights” önéletrajz-fejezetükben szerepelni. Pedig, aki ezek után állást keres közülük, nagyon érdekes ember lehet fejvadászoknak, az jó szakembereket kereső szakmai vezetőknek. Ők majd tudni akarják, hol is lett ez a projekt elrontva, ő mit látott közelről, belülről. Amennyire az üzleti titoktartási kötelezettségei engedik, még majd mesélhet is róla állásinterjúkon. És nem is biztos, hogy csak azért fogják behívni, hogy kíváncsiskodjanak, lehet, hogy tényleg lesz egy jó ajánlatuk. Tehát, így ismeretlenül is üzenem: fel a fejjel, nem történt katasztrófa a karrieredben! És ha most arra gondolsz, hogy letagadod, hogy valaha is ezen, az érintett cégeknél dolgoztál, ne tedd! Tudni fogja rólad minden szakmai vezető, hogy egyedül árral szemben nem úszhattál volna.
Sőt, ha fejvadász lennék, most nekilátnék ezeket a fejlesztőket megmenteni. Direkt levadásznám őket és kiajánlanám ügyfeleknek. Aki ekkora buktát közelről látott, attól van mit tanulni.
Van tapasztalatom abban, hogy IT projekteket generáljak ügyfeleknél, így átérzem a résztvevők helyzetét ebből a szempontból is. Nyilván minden, amit itt leírok a saját sejtésem, és semmilyen belső információm nincs, a helyzetet nem ismerem, csak átérzem.
A key account manager, aki tapasztalt kolléga lehet, letárgyalta az ügyféllel, tekintve, hogy nagy ügyfél, nyomás is lehetett, hogy el kell adni a fejlesztést. A műszaki elvárások egyeztetése is hosszadalmas, a szerződéskötés és persze annak műszaki és jogi tartalmának egyeztetése ekkora cégek között amúgy is lassú folyamat, de erre még súlyosbító tényezőként jöhetett az általános szabadságolás is, amikor néhány aláírást sem egyszerű beszerezni. Érezhette, hogy ebből baj lesz, de neki küzdeni kellett. Mert target van, mert kell az ügyfél, mert ez az ügyfél kell. A fejlesztéstől a sok egyeztetés időt vehetett el. Aztán persze a projekt műszaki-technikai megvalósítói, maguk a kódot írók, a fejlesztési vezető, a projekt menedzser, a minőségbiztosításért felelősök, a teszterek, a jóváhagyók, az alvállalkozók, mind-mind láthatták, hogy ebből baj lesz. Ennyi idő alatt ezt jól nem lehet megcsinálni. Ott spóroltak az idővel, ahol tudtak. Egy alapjaiban gyenge rendszert próbáltak valahogy BKV-sá faragni. Kis iróniával azt is mondhatnám, hogy sikerült, hiszen a "termék" színvonala passzol a BKV-éhoz (bocs). Valószínűleg sokan szóltak is, hogy baj lesz, de mint látjuk, hiába. A multikban a „can-do” attitűd olyan elvárás, ami néha a józan ész rovására megy. Íme. Közben elképzelem az előbb heti, majd másnaponta, majd minden reggel tartott meetingeket, ahol beszámoltak, mi nem megy, mi nem jó, hogyan nem lehet, hogyan nem szabad és le lettek hurrogva, meg kell csinálni, pont. Aki a legjobban hurrogott, ment utána a maga főnökéhez, előadta, hol a probléma, miért nem lehet megcsinálni, és az ő főnöke is lehurrogta őt. Majd hazament, idegesen, nem aludt, és másnap újra bement, szenvedni tovább, mint a projekt összes többi résztvevője. Mondom, mindezt csak képzelem, de tapasztalattal alátámasztva.
Mi mást tehettek volna mindazok, akik ebben részt vettek, minthogy engednek a nyomásnak, és megpróbálják mégis megcsinálni, amit kell? Az adott fejlesztő cégtől felállni sem olyan jó ötlet, ha CV-ben szép karriert akarunk mutatni. A megrendelői oldalon valószínűleg hasonló folyamatok játszódtak le emberekben, és a munka közben, de akik ott dolgoznak – talán évtizedek óta – szintén nem könnyen állhatnak fel. Hangsúlyozom, mindez csak tipp, megérzés, empátia, „én az ő helyükben” gondolatok.
Nyilván ha ezek megtörténtek, és az emberek, akik részt vettek ebben, valójában munkahelyi nyomás és céges elvárások alatt vergődtek is, nem jó indok arra, hogy ilyen minőségű munkát adjon ki bárki a kezéből. Nincs mentség a rossz munkára. De ugye azt sem lehet pontosan megmondani, ki volt az a „bárki”. Mert sokan dolgoztak rajta, sok jóváhagyás kellett mindehhez, és mégis ez lett.
A cégek részéről ezzel nem is ért véget a probléma. Ha van egy rosszul sikerült termékünk, visszahívjuk, elnézést kérünk, mint az autógyárak, vagy svéd bútoráruház szokta. De itt még ez sem történt meg, ha már a projekt el lett rontva, legalább a kommunikáció lehetett volna profi. Az sem volt az. Ők is hivatkozhatnak persze a hirtelen érkezett problémára, annak szerteágazó vonalaira, a politikai érintettségre, a népharagra. Az ő önéletrajzaikat is nehéz lesz megírni.
Nehéz, de nem reménytelen. Abban a „szerencsés” helyzetben vannak a résztvevők, akár a fejlesztés, akár a kommunikáció oldaláról, hogy soktényezős ez a történet. Mindenki elmondhatja majd, anélkül, hogy csúsztatna: ő csak egy kis fogaskerék volt a nagy rendszerben.
Milyen tanulságokat látok?
Miközben ezt átgondolom így szombat este, épp hallgatom az egyik fejes újabb nyilatkozatát, hogy ennek majd házon belül meglesznek a következményei. El is borzadok rögtön, megintcsak sejtem, mit jelent ez. Majd jön az anyavállalattól egy független ( = fogalmatlan, magyar helyzetben tájékozatlan) auditor drága óradíjért, amit majd rávernek a projekt költséghelyére, és jól kikutatja, mi volt a baj, javasol változtatást abban a policy-ben, ami valószínűleg most is totál életidegen, tehát válságban csak megkerülni lehet. A sok kis fogaskerék egyike sem lesz majd igazán hibás, néhányat mégis kirúgnak, a többiek nem kapnak projektbónuszt. De én úgy látom, semmi garancia nincs arra, hogy a jövőben ne történjen ilyesmi. Amíg a szakmai igényesség helyett másfajta elvárásoknak kell megfelelni, addig mindig ez lesz. És persze felelős sem lesz, hiszen azok a másfajta elvárások teljesítve lettek: van rendszer? Lehetett bérletet rendelni kezdetektől? Na ugye, megy ez. :/
----------------------
Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!
Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!
----------------------