Segítőként az élet
Ebben a bejegyzésben kivételesen magamról fogok írni! Évforduló van. Ma 7 éve államvizsgáztam a pszichológia szakon. Közhely, de szinte elrepült ez a hosszúnak tűnő idő. Szerencsésnek érzem magam, mert rengeteg lehetőségem volt a
Ebben a bejegyzésben kivételesen magamról fogok írni! Évforduló van. Ma 7 éve államvizsgáztam a pszichológia szakon. Közhely, de szinte elrepült ez a hosszúnak tűnő idő. Szerencsésnek érzem magam, mert rengeteg lehetőségem volt a szakmai fejlődésre, illetve a kollégáim nagy része mindig kedves és segítőkész volt. A mai napig remek emberekkel dolgozom együtt, akikkel szakmailag is egy húron pendülök. :-)
Őszintén szólva, akkor, 2010-ben még fogalmam sem volt, milyen éveken keresztül emberekkel foglalkozni. Tanultam én a szakmámmal együtt járó lelki terhekről és a kiégésről, de diákként és pályakezdőként nem tapasztalhattam még ezeket a saját bőrömön. Az első pár év tanított meg arra, hogyan segítsem jól önmagamat is.
A 3. év végére letisztult a kép, és leszögeztem néhány alapelvet ezzel kapcsolatban:
- ha hazaérek, a munkát a küszöbön kívül hagyom. És a szabadság az szabadság, nem lehetőség a pszichológiával való foglalkozásra.
- elfogadom, hogy nem tudok mindenkin segíteni.
- fontos, hogy legyen szupervíziós lehetőségem, amikor kollégával megvitatom a szakmai nehézségeimet.
Én akkor tudok segítőként megfelelően működni, ha a fenti három dolog teljesül. Nem csak a pszichológusoknak, hanem más pályákon mozgó szakembereknek is szükségük van kiégést megelőző stratégiákra, ha hosszútávon, mentálisan egészségesen akarnak, minőségi munkát végezni. Különösen az emberekkel foglalkozó szakmák képviselői veszélyeztetettek. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb embernél szükséges eltelnie pár évnek, amíg komolyan kezdik venni saját jóllétüket, és annak szakmájukra gyakorolt hatását. Szóval, mindenkit biztatok, hogy ne sajnálja az időt és az energiát saját magától! Ez a legnagyobb tanulság az elmúlt 7 évből.
Remélem, a következő 7 év is hasonlóan telik majd! :-)