A munkajogi szabályozás célja és jövője - Interjú
Kérdező: Dr. Fodor T. Gábor
Válaszol: Dr. habil. Kun Attila
Tszv. egyetemi docens (KRE ÁJK), Egyetemi docens (NKE ÁKK)
Ügyvéd, Ferencz, Fodor T., Kun & Partners Ügyvédi Társulás
A jelenlegi munka törvénykönyv
Kérdező: Dr. Fodor T. Gábor
Válaszol: Dr. habil. Kun Attila
Tszv. egyetemi docens (KRE ÁJK), Egyetemi docens (NKE ÁKK)
Ügyvéd, Ferencz, Fodor T., Kun & Partners Ügyvédi Társulás
A jelenlegi munka törvénykönyve megalkotásakor az volt az alapvető elgondolás, hogy a munkajogi normák lazítása Magyarország versenyképességét növelheti. Ez az elgondolás azonban már 2011-ben is sok kritikát kapott. Mit gondolsz, mennyire igazolódott be ez a célkitűzés?
E kérdésben én messzemenőkig a neves cambridge-i munkajogász professzor, Simon Deakin álláspontját osztom, aki komplex joggazdaságtani elemzésekkel mutatja ki, hogy egy adott munkajogi reform gazdasági hatásai eleve kalkulálhatatlanok, tervezhetetlenek (ez az ún. „indeterminacy of labour law” tétel). Leegyszerűsítve: tévút, ha a munkajogtól egyenes - ráadásul prompt - gazdasági hatásokat várunk. Annyi tényező komplex összhatását kellene értékelni ehhez, hogy ebben a munkajog szerepe egyrészt izolálhatatlan, másrészt valószínűleg marginális is. Én e gondolatot annyiban fűzném tovább, hogy ha csakugyan ennyire strukturálisan igazolhatatlan a munkajog gazdasági kihatása, akkor lehet, hogy nem is célszerű a „futóhomokra várat építeni.” Azaz lehet, hogy érdemesebb más típusú, „számolgatás” helyett inkább stabil és bátor értékválasztáson alapuló célrendszert állítani a munkajogi szabályozás horizontja elé, mégpedig olyat, amelyet feltehetően képes is teljesíteni, érvényre juttatni. E jogág rövid, de gazdag története azért tényszerűen igazolja, hogy a munkajogi szabályozás sokat tudott - és reméljük, még tud is - tenni a munkakörülmények javításáért, a munkafeltételek tisztességesebbé tételéért, a munkabéke megőrzéséért stb.
Szerintem egyébként az általad említett célkitűzés amúgy is inkább csak a „politikai eladhatóság” miatt került ilyen túlzóan hangsúlyos artikulálásra 2011-12-ben, maga a törvény azért nem (csak) e körül forog. Szerintem azt is kevesen gondolhatják komolyan, hogy a napjainkban valóban javuló foglalkoztatási mutatókban jelentős szerepe lenne az Mt.-nek. Egyszerűen nem ez a rendeltetése.
Mi tehát a munkajog valódi célja?
Erről könyvtárnyi irodalmat ír össze napjainkban a munkajog 21. századi szerepét lázasan kereső nemzetközi munkajogász közösség. Például indulásnak ajánlom figyelmébe mindenkinek a vaskos „Idea of Labour Law” című alapművet (Oxford, 2011). De félretéve az akadémikus alapállást egy pillanatra: szerintem a munkajog valódi célja ideálisan valami olyasmi, hogy segítsen a dolgozó, munkát végző embert puszta „humán erőforrás” helyett önértékű „humán tőkeként” pozícionálni a „piacon.” Amartya Sen, nagyhatású Nobel-díjas indiai közgazdász fogalmazza meg talán leghatásosabban, hogy a humán tőke növeléséhez elengedhetetlen, hogy „az ember olyan életet élhessen, amelyet jó okkal tart értékesnek, és hogy kibővíthesse a valóban rendelkezésre álló választási lehetőségeket.” Talán az a munkajog egyik fő szerepe, hogy a munkaviszony aszimmetrikus, egyensúlyhiányos szerkezetében is minél jobban segítsen - a jog erejével - megőrizni az emberek számára az alapvető, méltányos választási lehetőségeket. A legnagyobb kihívás ezt összehangolni a piac igényeivel.
Ez változott-e a munkajog keletkezése óta? Illetve van-e szükség arra, hogy változzon?
A munkajog keletkezése az ipari forradalomhoz és az azt követő időkhöz köthető. A kollektív fellépés mellett a munkajog születésének fontos mozzanata volt a direkt állami beavatkozás, szociális védelem megjelenése a gyengébb fél oldalán. A 21. században más időket élünk. Egyrészt az állami szabályozás egyre inkább képtelen lekövetni a gazdaság tempóját és átlátni, megragadni annak komplexitását. Másrészt egyre individuálisabb társadalmakban létezünk (lásd pl. Y, Z stb. generációk). Számos egyéb ok is szól még amellett, hogy bár a gyengébb fél védelme a munkaviszonyban továbbra is uralkodó cél, annak kívánatos módja ma már bizonyára más kell, hogy legyen, mint a munkajog születésénél. Azaz a tételes, előíró jellegű, merev, passzív szociális védelmet nyújtó, paternalista állami szabályozásnak komoly korlátai vannak napjainkban. Nem is biztos, hogy mindezt bizonyos ponton túl érdemes és eredményes erőltetni. Tehát szerintem bár az alapvető cél nem változott, annak realizáláshoz új eszközöket is kell keresni. Egyébként, ha az alapcél változna, talán már nem is lenne érdemes munkajogról beszélni, azaz indokolt lenne más elnevezést keresni.
Ezeket a célokat milyen eszközökkel tudja elérni a munkajog?
A munkajog elmúlt évszázadai a munkaszerződés / munkaviszony kategóriáira építették rá a munkajogi (és szociális jogi) védelmet. Manapság viszont már annyira sokszínű a munka világa, hogy sokszor nehéz megmondani mi is a munkaviszony, ki is a munkavállaló, ki is a munkáltató (ld. csak az Über-jelenséget, vagy a komplex alvállalkozói láncok, vagy a színlelet szerződések egészen más nemű problémáit). Azaz egyre kevésbé stabil viszonyítási pont a munkaszerződés. Van egy olyan vissza-visszatérő gondolatom, miszerint lehet, hogy a munkajogi védelmet egyre kevésbé a szerződés köré kell építeni. Azaz napjainkban én inkább a „dolgozó” (a munkavállalónál szélesebb értelemben véve) alapjogaira („szabadságaira” Sen logikájában), illetve a „foglalkoztató” (munkáltatónál szélesebb értelemben) szociális felelősségeire, kötelezettségeire helyezném a hangsúlyt. A szabályozás módszerében pedig biztos, hogy nagyobb szerepet kell kapnia az „önszabályozások szabályozásának”, terelgetésének a szigorúan uniformizáló központi előírások helyett. A kikényszerítésben pedig talán az ösztönzésnek kellene nagyobb szerepet szánni a büntető szemlélet helyett. Akár így, akár másként, de új paradigmák keresése szerintem középtávon elkerülhetetlen és ebben nagyon fontos szerepe kellene, hogy legyen a szociális partnereknek is.
Más országok munkajogában hogy van ez?
Manapság a munkajog mindenhol útkereső korszakában van, nincsenek már igazán tiszta, kifinomult, koherens nagy modellek. A gazdasági válság kapcsán szinte mindenhol előtérbe került a rugalmasítás, dereguláció. Sok országban viszont még mindig jelentős - bár általában véve csökkenő - befolyása van a szabályozásra a „kollektív hang” (érdekképviseletek, szociális párbeszéd stb.) erejének. Nálunk sajnos ennek jelentősége marginális, ami nagyon veszélyes és nem is helyénvaló. Azt gondolom (bár ezzel aligha mondok újat), hogy ezen a téren kellene valahogyan előrelépni, hiszen enélkül mind a gazdaság (vállalatok), mind az állam (jogalkotó) hajlamos a kontroll-vesztésre a munkajog alakítása terén.
Sokan tartanak attól, hogy az automatizáció és a robotizáció ki fogja váltani az emberi munkaerőt. Hogyan látod, milyen hatása lesz ennek a munkajogra?
Én ettől kevésbé tartok, bár nem vagyok sem közgazdász, sem jós, csupán egy - remélem - nyitott gondolkodású jogász. Azt gondolom, hogy az automatizációt is ki kell találni, le kell gyártani, a robotokat is működtetni, programozni, gyártani, szerelni („olajozni”) stb. kell. Szóval az emberi munkaerőre való igény bár kétségkívül csökkenhet, eltűnni aligha fog, legfeljebb átalakul a foglalkoztatás struktúrája (de erre azért már volt a munkajog számára is „túlélhető” példa a történelemben, amikor a mezőgazdaság helyett az ipar, majd a szolgáltató szektor került előtérbe). Azt gondolom viszont, hogy annak kimondása fontos lehet a jövőben, hogy bármiféle emberi jövedelemtermelő aktivitás az „munka”, és amennyiben jelentős „függő” - kiszolgáltatottságra alapot teremtő - mozzanat van benne, akkor ott az egyén valamiféle munkajogi védelemre érdemes (és itt szinte mindegy, hogy pro forma milyen jogviszonya van, ha van egyáltalán). Egyébként az áruviszonyok jogát rendező polgári jog sem tűnt el azért, mert ma már nem aranytallérral, hanem bankkártyával fizetünk, mint ahogy a büntetőjog is megmarad akkor is, ha ma már nem biztos betörünk a bankba, hanem elektronikus tranzakciókkal lopunk. Azt gondolom attól még munkajog is lesz, ha nem csákánnyal dolgozunk.