Egy nap akváriumcoaching
Azt hiszem elérkeztünk a képzés csúcspontjára, ilyen napból még úgy tízre lenne szükségem és akkor azt mondanám, igen, talán valamit már tudok. Négy (pontosabban három, de erről később) coachee érkezett hozzánk, akik valós pro
Azt hiszem elérkeztünk a képzés csúcspontjára, ilyen napból még úgy tízre lenne szükségem és akkor azt mondanám, igen, talán valamit már tudok. Négy (pontosabban három, de erről később) coachee érkezett hozzánk, akik valós problémáikat tárták elénk, valódi segítséget vártak tőlünk. Minden coachee-ra két coach jutott, azaz 30 perc után cseréltünk és átadtuk egymásnak a stafétát. Nagyon érdekes volt látni, hogy ki hogy kezdi a coachingot, milyen stílussal "nyúl" a coachee-hoz, ki milyen testhelyzetből kérdez és mennyire gesztikulál, hogy mennyire másként áll két coach ugyanahhoz a coachee-hoz, és erre milyen nagyon másként reagál maga a coachee is.
Négy különböző élethelyzetet, négy nagyon érdekes dilemmát, problémát hallottunk. Engem mindegyiknek érdekelne a folytatása, az egyiknél különösen erősen éreztem, hogy ez egy nekem való kihívás lenne, bár ő lenne a coachee-m... A negyedik coachee nem érkezett meg, így egyikünk vállalkozott a coachee szerepére. Mivel egymás fő dilemmáit már volt alkalmunk megismerni, ez a folyamat is nagyon izgalmas volt, hiszen nem a nulláról indult mint az előző három.
Jó volt azt érezni, hogy amikor csak megfigyelőként vettem részt, akkor is szívesen lennék én a coach (jaj, annyira kérdeztem volna a saját kérdéseimet!), aztán klassz volt meghallani ezeket az engem is érdeklő kérdéseket. Amikor meg én coacholtam, a visszajelzések nagyon hasznosak voltak: én nem tudtam figyelni a coachee gesztusaira, testhelyzeteire, érdekes volt hallani, hogy mit sikerült nála elérnem és hogy mivel lehetett volna még szembesíteni. Érdemes külső megfigyelővel, hármasban gyakorolni - nekem ez is a gyakorlás tanulsága volt. Persze magától a coachee-tól is kaptam visszajelzést: láttam pár aha élményt az arcán, egy-két dologhoz maga is visszatért, hogy talán tényleg így kellene csinálnia. Mielőtt elmentek mindannyian azt mondták, hogy a gondolkodási folyamat elindult náluk, innentől (mivel ez nem egy folyamat, csak egy alkalom) rajtuk múlik, hogy mit és merre lépnek.
Azért még tisztán emlékszem, hogy milyen volt, amikor a harmadik képzési napon kellett egymás előtt coacholnunk. Remegő lábakkal ment ki mindenki, nem is éreztük túl sikeresnek a folyamatokat - most minden egészen más volt. Határozottan, elképzeléssel a fejünkben vetettük magunkat a folyamatba, tudtuk mit akarunk, mihez kell tartani magunkat, milyen kötöttségeink vannak és mi az, amiben bármilyen eszközt/kérdést bevethetünk. Mákos Nándi is mindenkinek pozitív megerősítést adott, minden folyamatot rendben talált etikailag is. Ami még engem nagyon érdekelt volna, ha láttuk volna őt coacholni egy idegent.
Jó volt hallani a nap végén, hogy többeket megleptem a csoportban, a magam introvertált személyiségével nem gondolták, hogy így oda fogok kérdezni a coachee-nak. Ez jólesett, a pozitív megerősítés szinte szárnyakat adott. Jövő héten vizsga és vége...szomorú vagyok. És még nem látom a hogyan továbbot.