Bejelentkezés

Kérjük jelentkezz be, amennyiben még nem vagy regisztrálva az alábbi oldalon teheted meg. Vagy ha elfelejtetted a jelszavad kérjük ide kattints.

szeptember 2015

A CareerBuilder for Employers szerint a munkaadók közel fele az interjú első 5 percében tudja, hogy a jelölt megfelel-e. Ezzel kapcsolatban nem árt figyelembe venni néhány fontos dolgot. Az egyik az első benyomás torzító hatása. Az első benyomást, azt hogy valaki

Érdekes kezdeményezésbe futottam nemrég: a #ThankYourMentor projektbe. Mára már sikeres szakemberek köszönik meg a támogatást és emlékeznek vissza, mik voltak a legjobb mentorálási módszerek, amiket mi is elsajátíthatunk! Barát, nem csak mentor Akár üzleti, akár szociális mentorálásról van szó, mindkettőre igaz: a mentroáltaknak nem

Coachképzésem következő állomásán a coachingfolyamatot kockáztuk ki a kapcsolatfelvételtől (itt jött elő a beutalt coachee problematikája), az ismerkedésen át (vajon mit árul el a vezetőről a szobája?) egészen a boldog lezárásig (úgymint golfozás, esetleg egónövelő dal közös hallgatása) milyen lépések,

A munkalélektan olyan eszközöket – teszteket, kérdőíveket, szimulációs gyakorlatokat – dolgozott ki, amelyek megkönnyíthetik, hogy az emberek megtalálják a nekik leginkább megfelelő munkát és a szervezetek kiválaszthassák a nekik leginkább megfelelő munkatársakat a jelentkezők közül. Ez akkor történhet hatékonyan, ha

A cafeteriatrend.hu oldal hírlevél olvasóival évről évre megismételjük azt a felmérést, amely a gondoskodást célzó juttatások munkáltatói alkalmazását vizsgálja. A 2012 óta folyó vizsgálat eredményeinek ismertetése előtt járjuk körbe, hogy milyen juttatásokról is lehet szó ebben a körben.   Gondoskodó juttatások [caption id="attachment_75"

Coaching kanapé – Coaching és pszichológia Hol a helye a pszichológiának a coachingban? Mennyire kell egy coachnak pszichológiával foglalkoznia? És mit adhat a pszichológia egy coachnak vagy egyáltalán a coachingnak? Erről beszélgettünk a legutóbbi Morning Coaching találkozón. Sok coach számára egyszerre jelent

jobhopper1.jpgA jobhopperek meglehetősen káros és misztikus lényekként vannak kezelve, a kiválasztók rettegnek tőlük. Ők azok, akik ugrálnak, állásból állásba, sosem állapodnak meg sehol. Sokan jutnak el hozzám álláskeresők is, olyan félelemmel, hogy "jaj, jobhoppernek fognak nézni, ha most váltani akarnék, de..." és sorolja az indokokat, miért akar váltani, és ezek racionálisnak is tűnnek. Mégis fél a jobhopper bélyegtől. Egy általam nagyon nem kedvelt marketing irányzat képviselője egy időben gerjesztette a parát a kkv vezetőknél, jaj, az "állásvadász" veszélyes. Ügyfelei, kisvállalkozások többnyire - mert erre specializálódott - megvették. Aki sokat fizetett ezért a "jobhopperek felismerésének titkos tudományáért", elhitte, mert nem lett volna jó belátni, hogy kidobott pénz volt a "titkos tudás".

Legújabb trend a nyelvi képzésben, hogy a nyelvórákon nem kell személyesen találkozni a tanárral, de még sem marad magára a nyelvtanuló, hanem skype-on keresztül találkoznak és így vesz részt a nyelvórán.

Vajon működik-e a skype tanulás, mik az előnyei-hátrányai, van-e olyan módszertani elem, ami nem működik egy skype órán, milyen eredményeket érhetnek így el a nyelvtanulók? Teszteltük!

Hillary Clinton politikai pályafutása során személyében több, egymástól különböző értékajánlatot is képviselt, amelyek tükrözték politikai céljainak változásait. Az egykori First Lady, szenátor, külügyminiszter és demokrata elnökjelölt mindegyik pozíciójában kissé újraértelmezte márkáját, amely a szerető, gondoskodó anya, feleség, nagymama és a karrierista, törtető, férfias nő két pólusa között ingadozott. Hillary Clinton személyes márkájának alakulása tehát nem csak a folyamatos rebranding szempontjából érdekes, hanem a nemi szerepek politikai kommunikációban betöltött szerepének aspektusából is.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről