Rangos egyetemen végeztél, mégsem lettél vezető? Ezért!
Melyik diplomával lehet jól keresni? – teszi fel sok oldal a kérdést, majd sorolja a különböző szakokat. Szegény “diák” pedig csodálkozik a végén: “Hogy lehet, hogy én asszisztens vagyok közgazdászként, de a szomszédom, aki
Melyik diplomával lehet a legjobban keresni? – teszi fel sok-sok oldal a kérdést, majd sorolja a különböző szakokat. Szegény “diák” pedig csak csodálkozik a végén, és azon háborog: “Hogy lehet, hogy én közgazdászként asszisztens vagyok, a szomszédom, aki “büfé” szakot végzett, meg vezető? Hiszen az én diplomám benne volt a listában!”
Bizony lehet. És tudod miért? Mert NEM A DIPLOMÁVAL LEHET SOKAT KERESNI! Az a rossz hírem, hogy diploma nem megy el dolgozni helyetted, nem rendelkezik megfelelő önismerettel, belső motivációval, elhivatottsággal és alázattal, nem tudja irányítani és motiválni a kollégákat, sőt egyáltalán nincsenek személyiségjegyei, márpedig ahhoz, hogy jól fizető állásod legyen, inkább a személyiséged szükséges – persze a meglévő diplomád mellé. A jó hír viszont az, hogy a személyiséged fejleszthető.
Sokan élnek abban a tévhitben, hogy azzal, hogy végigülnek négy-öt évet az iskolapadban, robot módjára bemagolják a leadott anyagot, majd puskával vagy anélkül átmennek a vizsgákon, már alkalmassá is válnak arra, hogy zsíros állásuk, vezetői pozíciójuk legyen. Miközben ami a kezükben van, az csupán egy papír, ami bár igazolja, hogy elméletben (!) elsajátították a szükséges szakmai (!) kompetenciákat, a gyakorlatban nem sok mindenre jogosítja fel őket, főleg nem egy vezetői pozícióra.Nem véletlen, hogy a komoly cégeknél akkor is szükség van a ranglétra végigjárására, ha egyébként az új kolléga végzettsége már eleve egy magasabb pozíció szakmai ismeretanyagának birtoklását bizonyítja. A szakmai ismeretanyag ugyanis pusztán arra elég, hogy az illető értse a folyamatokat, rendelkezzen megfelelő módszerekkel a feladatok elvégzéséhez, ismerje az adott szakterülethez kapcsolódó információk körét, azaz tudja azt, hogy MIT kell csinálnia. Ami viszont kezdőként még általában hiányos, az a HOGYAN.
Természetesen ha valaki olyan munkakörre pályázik, amelyben nem feladata az, hogy embereket vezessen, motiváljon, ügyfeleket kezeljen, ügyfelekkel vagy üzleti partnerekkel tárgyaljon, azaz munkájának nem alapvető része az emberek kezelése, támogatása, segítése vagy irányítása, akkor akár az iskolapadból felállva rögtön lehet szakértő is, de a vezetői pozíciók nem ilyenek.
Mit jelent vezetőnek lenni?
Az állásinterjúkon gyakran megkérdezem a mindenáron vezetői pozícióra törekvőket, hogy mit is jelent számukra vezetőnek lenni. Sajnos a legtöbbször a hatalom, az irányítás, a pénz, a siker, a befolyás és a szabadság hangzik el, de több esetben találkoztam már a parancsolás szóval is.
Nos, ha vezető vagy, jó esetben valóban van befolyásod és hatalmad (inkább hitelességed és elfogadottságod), valóban az a feladatod, hogy embereket irányíts, a pozíció általában valóban magasabb fizetéssel jár, és mivel jobban szem előtt vagy, valóban nagyobb az esélyed a sikerre (amennyiben a sikert úgy értelmezed, hogy odafigyelnek rád), de amennyiben kizárólag ezek azok a tényezők, amelyek a vezetői létben motiválnak, viszonylag gyorsan el fogsz bukni.
Akik legkésőbb az 1990-es évek közepén-végén kezdtek dolgozni, még emlékezhetnek a komor arcú, bozontos szemöldökű gazdasági igazgatóra, aki ha az irodájába hívatott, nagy baj volt. Ő volt az igazi autokrata vezető, aki előtt még a leghatározottabb beosztottak is hajlamosak voltak meghajolni. Sosem felejtem el, amikor az egyik pályakezdő társam hirtelen zavarában pukedlizett előtte. Természetesen akkoriban is voltak felvilágosult, emberközpontú (manapság coach típusúnak hívjuk) vezetők, akik a beosztottak egyéniségét és fejlődését is szem előtt tartották, de kevésbé volt jellemző.
Az autokrata vezetők ideje azonban mára lejárt. Szerencsére felismertük, hogy az emberek nem robotok, és a munka minőségére nemcsak a fizetés, azaz a jólétre való törekvés, hanem az egyén munkahelyi közérzete, azaz a jóllétre való törekvés is hatással van. Rájöttünk arra is, hogy a külső motiváció csak rövidtávú sikert eredményez, az igazi feladat a belső motiváció erősítése és fenntartása. Az is leesett végre, hogy sok munkakör esetén maga a tudás csupán egy biztos alap, a sikerhez még szükséges néhány képesség, készség, kompetencia. Egy profi állásinterjú ma már nem a szakmai tapasztalatok és végzettségek sorolgatásáról szól, hanem az adott pozícióhoz szükséges egyéni kompetenciák felméréséről.
Nem véletlen, hogy manapság egyre több cég áldoz energiát és pénzt az úgynevezett soft skillek erősítésére. Sajnos a csapatmunkára való képességet, a kommunikációs készséget, a stressz- és konfliktuskezelést, a problémamegoldást, az asszertivitást… és még sorolhatnék számos hasonló soft skillt, még mindig nem tanítják a főiskolákon és egyetemeken (leszámítva néhány olyan szakot, ahol eleve erről szól az oktatás). Ha mégis előkerül a téma, az kimerül egy szabadon választható, néhány órás tanegységben, de a legtöbb esetben csupán említésszerűen bele-belekapnak az oktatók a tematikába. Mert hogy erre ők sincsenek felkészítve…
Persze azt is el kell ismerni, hogy vannak emberek, akik eleve megfelelő kompetenciákkal születtek (azaz a nevelés során jól szocializálódtak ezeknek a kompetenciáknak a használatára), és ösztönösen jó vezetők lehetnek. Ők azonban általában pontosan tudják, hogy a tanulási folyamatnak soha nincs vége.
Tehát akkor mit is csinál egy vezető?
A szakmai irányításon túl emberekkel foglalkozik. Igen-igen, a “szeretek emberekkel foglalkozni” kijelentés szinte minden állásinterjún elhangzik. Ám amint mélyebben belemegyünk, kiderül, hogy csupán annyit jelent, az illető szeret emberek közt lenni. Vagy éppenséggel szeret velük foglalkozni, csak nem tud. Emberekkel foglalkozni ugyanis azt jelenti, hogy tudom, mi az egyén motivációja, ismerem a képességeit, fel tudom mérni, hogy az önismerete milyen szinten áll, és képes vagyok kiválasztani az ő személyiségtípusának leginkább megfelelő motivációs eszközt, a kompetenciáihoz leginkább illő feladatkört, tudom, hogy hogyan lehet neki feladatot adni, hogyan kell őt számon kérnem, képes vagyok hatékonyan kommunikálni VELE. Kifejezetten vele. Odafigyelek rá, ismerem és megismerem őt. Nem a saját fejlődésem eszközeként hajtom őt, mint egy igás lovat, hanem az ő fejlődését helyezem a fókuszba és segítem elő.
A jó vezető nemcsak irányít, hanem példát is mutat. Kiegyensúlyozottsága, önmagával való harmóniája (ami önismeretéből fakad), döntésképessége, stressz-, konfliktus- és problémakezelése, pozitív, rendszerszemléletű és folyamatelvű gondolkodása, pszichológiai érzéke és jó emberismerete, humora, emberi értékei hozzák meg azt a karizmát, amire a kollégái (nem alattvalói) felfigyelnek, és ami miatt önszántukból is követni kezdik, nem csak azért, mert muszáj. A jó vezető meghatározza a stratégiát, kijelöli az irányvonalakat, majd pedig személyre szabottan osztja ki a feladatokat. Van, hogy a feladathoz rendel embert, és van, hogy az emberhez feladatot. De mindig a megfelelőt a megfelelőhöz. Mert tudja, hogy a kollégái közül ki milyen feladatra a legalkalmasabb, ki miben lehet a legsikeresebb, ki miben a leghatékonyabb. És amikor egy-egy kollégája sikert ér el, nem fukarkodik a dicsérettel, sőt a szakmai előmenetelben, a ranglétrán történő feljebb lépésben is támogatja őt. A jó vezető igazi sikere az általa vezetett emberek sikere. Éppen ezért féltékenység sincs benne, hiszen tudja, hogy ő maga sem tökéletes. Ha valaki többet tud nála egy-egy területen, azt elismeri, és hajlandó tanulni tőle.
Néhány vezetői tulajdonság…
Vezetőnek lenni tehát nem hatalom, irányítás, pénz, siker és befolyás, hanem alázat, pszichológiai érzék, önismeret, tudás, erőfeszítés, folyamatos fejlődés és élethosszig tartó tanulási folyamat. A vezetői pozícióra meg kell érni, mégpedig nem korban, hanem személyiségben. Vezetővé válni egy fejlődési folyamat egyik mérföldköve. Nem a kezdő lépés.
Nos, ezért van az, hogy hiába mutogatod nekem a három diplomádat, amiből kettőt a legrangosabb hazai egyetemeken szereztél, egyet pedig az amerikai ösztöndíjad alatt, és hiába beszélsz két nyelvet felsőfokon, ha a személyiséged még nem alkalmas arra, hogy vezető legyél, ha még nem dolgoztál magadon eleget, azaz nem rendelkezel a megfelelő vezetői kompetenciákkal, akkor nem téged foglak választani. És igen, lehet, hogy a nyertes pályázónak csupán egy diplomája van, az is “csak” főiskolai, és nem is híres intézményből való, sőt még csak nem is szakirányú, nyelvből is csak egyet beszél, alig tárgyalási szinten, de remek ember, karizmatikus és mégis alázatos vezető, aki nemcsak irányítani tud, hanem képes kezelni a nehéz helyzeteket is, aki már nem önmagát helyezi a középpontba, hanem azokat az embereket, akikért felelősséggel tartozik.
Ő ugyanis már rájött, hogy az oly divatos life long learning kifejezés mögött nem egy egyszerű papírhalmozás, hanem valós és folyamatos fejlődés rejlik.
Félreértés ne essék! Minél több és minél többféle felsőfokú végzettséggel rendelkezel, annál többet érhetsz a munkaerőpiacon. De csak akkor, ha az elméd pallérozása mellett azokra a soft skillekre is fordítasz időt és energiát, amelyek a személyiséged egy részét alkotják. Azt a részét, ami egy vezetői kiválasztásnál döntő fontosságú. A ranglétra pedig éppen azért van, hogy miközben fejlődsz, gyakorolhasd is. Minél jobb vagy, annál feljebb léphetsz, ám ne feledd, minden egyes lépcsőfokkal növekszik a felelősséged is. Másokért.