Passzív vagy agresszív?
Az említett cikk több pontja is utal arra, hogy a nők nem merik megvédeni az érdekeiket, kiállni maguk, a teljesítményük mellett. Vagy ha igen, akkor a környezetükben úgy vélekednek erről, hogy nem tudják kezelni az érzelmeiket, az as
Ahogy ígértem, folytatjuk a beszélgetést arról, milyen hátrányokat szenvednek el a nők a munkahelyükön.
Az előző bejegyzésnél az asszertivitásig jutottunk.
Az említett cikk több pontja is utal arra, hogy a nők nem merik megvédeni az érdekeiket, kiállni maguk, a teljesítményük, az érdemeik mellett. Vagy ha igen, akkor a környezetükben úgy vélekednek erről, hogy nem tudják kezelni az érzelmeiket, az asszertív kommunikációt agresszivitásnak minősítik.
Erről több dolog is eszembe jut.
Az egyik, hogy gyakran azt gondoljuk, nagyon asszertíven képviseltük az érdekeinket, miközben a legkevésbé sem voltunk azok. Ez általában olyankor van, ha nem akkor szólunk, amikor a probléma felmerül, hanem akkor, amikor már „fáj”. Amikor már erős indulatok vannak bennünk, és nem tudjuk szó nélkül hagyni a dolgot. Hiába próbáljuk meg a mondandónkat az asszertivitás szabályainak megfelelően alakítani, az érzelmeink átsütnek ezen. Erre érdemes odafigyelni. Amint érzékeljük, hogy valami nem úgy működik, ahogy kellene, vagy ahogy szeretnénk, jelezzük! Preventív jelleggel! Mert ezen a ponton még valóban tudunk asszertívak lenni.
Ha erről lecsúsztunk, akkor érdemes a késleltetés technikáját alkalmazni, és várni egy kicsit, amíg elcsitulnak a kedélyek. Nem az idő számít, nem az a lényeg, hogy várunk mondjuk 24 órát, hanem, hogy TÉNYLEG nyugodjunk meg. A késleltetést ne arra használjuk, hogy elmeséljük még öt barátnőnknek a sérelmeinket, és még jobban felhergeljük magunkat! Használjunk olyan technikákat, amik segítenek felismerni, elfogadni és tudatosan pozitív irányba befolyásolni az érzelmi állapotunkat. Ha ez megvan, utána tudunk valóban asszertívek lenni, indulatok és hibáztatás nélkül, nyíltan, megoldás orientáltan kommunikálni.
A másik dolog, ami a téma kapcsán eszembe jut, az a nőkről alkotott társadalmi és szocializációs minta. Az elmúlt századok női szerepfelfogásából származó „jó kislány”- ság. Ehhez egy csomó tulajdonság, elvárt viselkedés társul. Egy nő legyen kedves, aranyos, csendes, szófogadó, szelíd, szerény, … stb. Ez a minta akkor sem volt rendben, és ma sincs. Elvileg itt van nekünk az esélyegyenlőség, az egyenjogúság. Elméletben legalábbis. De a minta és a gyakorlat nem zárkózott fel az elmélethez. Most próbál. Mondhatni folyamatos jelenben küzdünk vele. Mindannyian örülnénk, ha a női kép, szerepfelfogás változása befejezett jelen lenne, aminek már az eredményét élvezhetjük, de még nem tartunk ott. A helyzet sokkal inkább az, hogy mindezt nekünk kell kialakítani - itt és most. Át kell vinni a köztudatba és a gyakorlatba az asszertivitást - vagyis ha egy nő passzivitás helyett kiáll az érdekeiért, az nem agresszió. De vigyázat! Nagyon könnyű átesni a ló túloldalára, és folyamatosan harcban állni vélt sérelmek miatt. Önismeret, lélekjelenlét, rutin, tudatosság - a legjobb társaink az egyensúlyozásban.
Szóval, azt gondolom, dolgunk van ezzel. Minden egyes nőnek, minden áldott nap.