Bejelentkezés

Kérjük jelentkezz be, amennyiben még nem vagy regisztrálva az alábbi oldalon teheted meg. Vagy ha elfelejtetted a jelszavad kérjük ide kattints.

április 2012

Új év, új MT – VI. rész Akár nyolcszorosa is lehet a kártérítés összege - avagy mindent a felelősségről és kártérítésről Sorozatunk hatodik részében az új MT általános bemutatása, a munkaviszony létesítése, megszüntetése, a juttatások és a munkaidő témaköreit követően most az új

Sokan gondolják, hogy az őszinteség romboló, pedig csak akkor ront a helyzeten, ha már előre elkezdek magyarázkodni (Csernus Imre) venice-carnevale-masks-9.jpgEz arról jutott eszembe, hogy sokaknak súlyos gondot jelent a motivációs levél megírása, mert nem merik magukat „reklámozni”, kínosnak érzik, hogy önmagukról írjanak. Főleg, hogy mindezt őszintén tegyék. Érdekes, hogy amíg ezt sok engem megkereső ember gond nélkül leírja egy segítségkérő levélben, addig a motivációs levélbe – ahová ugyanez kell – görcsösen, erőltetten fogalmazva, sok szenvedéssel írják le, ha egyáltalán. Pedig a HR-es, a pályázati anyag olvasója pont olyan ember, mint én: ha bokánrúgnád, neki is fájna, nem csak nekem. Pont annyira nem ismered, mint engem: tehát nyugodtan lehetsz vele is őszinte. Jó motlevelet írni őszinteség nélkül lehetetlen: vagy csak egy száraz ténykupac lesz, ami jobb, mint a semmi, de unalmas, mint egy szénakazal, vagy egy ócska sablonmaradvány lesz, rossz esetben azt is meglátom, melyik honlapról szedted le, még az is előfordul, hogy egyik-másik sablont én írtam meg valakinek, és visszatért hozzám egy másik álláskereső motleveleként... A jó hírem mára az, hogy semmi kínosat nem kell tenned, lehet úgy témát választani még a motlevélbe is, hogy ne legyen se mesterkélt, se fájdalmasan sablonos.

Ír kollégáink vették fel ezt a coaching demonstrációt egy 2012. március 31-én tartott tagozati rendezvényükön. Mi is tanulhatunk belőle, különösen, akik PCC szintre készülnek: https://www.youtube.com/watch?v=f8k53F4dsJE&feature=relmfu

Mivel a tavasz a megújulás és megszépülés időszaka, ezért mi is felvarrtuk 3 éves weboldalunk ráncait és frissített tartalommal várunk Téged a www.TeamFun.hu-n! Összegyűjtöttük az 52 legszórakoztatóbb és leghatásosabb csapatépítő élményprogramunkat. Az új struktúrát pedig igyekeztünk úgy kialakítani, hogy segítse az

Néha előfordul olyan eset, hogy valami régről eszébe jut az embernek és rá pár nappal valaki újra felhozza a gondolatot, vagy a szituációt, melyre azután úgy gondolunk: na, ez nem lehet véletlen. Hasonló történt meg velem a minap. Egy folyamat kapcsán

Régóta vagyok elszenvedője a prezentációs bűncselekményeknek, sok millió polgártársaimmal egyetemben. Meguntam. Változtatnunk kell. Szóval elkezdtem írni egy jogszabályrendszert.……………..és várom minden áldozat segítségét, jelentkezését akivel szemben követtek már el prezentációs bűncselekményt. Nézzük akkor az egyes cselekményeket.:-) . 1.§  Információ túladagolás: Aki egy a rövid távú

Néha egy jelentéktelennek tűnő szabály első látásra nem is számottevő módosítása is komoly kérdéseket vet fel. Jó példa lehet erre az állásidő szabálya az új Munka Törvénykönyvében, amely bár összesen két mondat, érdemes részletesen is megvizsgálni.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről