A 2011 Év Coach-a pályázat nyertese: Kelló Éva
Jelentős felsővezetői múltat magam mögött hagyva 2008-ban kezdtem coachinggal foglalkozni. Először a Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági Karán szereztem coach diplomát. Ez a képzés szerelt fel engem a coachinghoz stratégiai muníció
Jelentős felsővezetői múltat magam mögött hagyva 2008-ban kezdtem coachinggal foglalkozni. Először a Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági Karán szereztem coach diplomát. Ez a képzés szerelt fel engem a coachinghoz stratégiai munícióval. Ezt követően a Business Coach Akadémián szereztem „kvalifikált business coach” minősítést. Ez a képzés jelentette számomra a coaching gyakorlatának és támogató légkörének megtapasztalását. A képzések mellett kezdtem a coachingot a gyakorlatban is kipróbálni majd azt követően hivatásszerűen művelni. Coachként abban támogatom partnereimet, hogy felismerjék a saját történeteikben betöltött szerepüket és felelősségüket, megtalálják és tudatosítsák lehetőségeiket és kitartóan cselekedjenek céljaikért.
Az alábbiakban ismertetett eset azért volt számomra megtisztelő kihívás, mert képzett coach társam kért fel, hogy támogassam őt. Nem csalódtam benne, nagyon értékes tapasztalattal gazdagodtam a folyamat során.
Módszertan: A coaching folyamatban különösen nagy hangsúlyt fektettem az értő hallgatásra, a hallottak értelmező összefoglalására és a kérdezéstechnikára. Törekedtem arra, hogy minél konkrétabbak legyünk (leírt önéletrajzon, írásos szakmai önképen, konkrét szituáción dolgozzunk). Folyamatosan éltem az írásos házi feladat lehetőségével és – mivel partnerem is képzett coach – kifejezetten igényeltem visszajelzéseit és támaszkodtam azokra.
A kiindulópont: Az alapvető helyzet, amivel kollégám megkeresett az volt, hogy nem találja helyét coachként az őt – abban az időszakban - körülvevő coach világban. Igyekezett környezetének megfelelni, ugyanakkor úgy érezte, az ő megközelítésmódja alapvetően nem találkozik azzal. Voltak elképzelései ennek okairól, élethelyzete miatt azonban nem érzett elegendő belső erőt, hogy egyedül keressen megoldást.
A folyamat 1. szakasza: A beszélgetések kezdetben annak feltárására irányultak, hogy valójában milyennek látja az őt körülvevő coach világot, milyen okok miatt érzi távol magától, mik azok a konkrét személyes tapasztalatok, melyek alátámasztják véleményét. Átkeretezéssel, fordított érveléssel megpróbáltuk feltárni ennek a környezetnek a pozitív értelmezési lehetőségeit. Megtalálni vannak-e mégis kapcsolódási pontok. Mit tett, mit lehetne tennie ezek megtalálása érdekében.
Ez az út nem bizonyult eredményesnek. Visszajelzést kérve partnerem elmondta, nem érzi jól magát a helyzetben. Úgy érzi, előzetes elképzelést alakítottam ki róla. Értékes és tanulságos visszajelzés volt. Rávilágított: úgy kell tudnom a helyzetről, a folyamatról elképzeléssel rendelkeznem, hogy a másik fél ne érezhesse ezt rá irányuló elképzelésnek, értékelésnek. Ő a támogatást kell, hogy megtapasztalja. Váltottam.
A folyamat 2. szakasza: Mivel coach társam korábban szívesen írt tanulmányokat, cikkeket, házi feladatként kapta, hogy írásban fogalmazza meg mi az ő személyes megközelítése, felfogása a coachingról, mi az ő személyes szakmai muníciója, háttere ehhez.
A megfogalmazottakból nem vált egyértelművé, mi valóban az a más, az a saját, egyedi felfogás, mi az ő egyéni szakmai portfoliója, amitől ő másnak érzi magát. Ennek felismertetésére szerepjátékot alkalmaztam. Megkértem őt játssza el egy HR vezető szerepét, én pedig játszom egy coachét, aki bemutatja önmagát. A kérdéseinek arra kellett irányulniuk, hogy kiderítse, miben vagyok én más, mint a többi coach, mi az én saját szakmai portfolióm. Válaszként én kizárólag az általa leírtakból dolgoztam. A szituációjáték végén arra a kérdésre, milyennek találta a válaszaimat, azt válaszolta, hogy jellemzően általánosnak. Szembesítettem azzal, hogy kizárólag az általa írottakat használtam válaszként. Ekkor szerepet cseréltünk és ő lehetett abban a helyzetben, hogy bemutathatja önmagát. Ez a szerepjáték két tanulsággal zárult: egyrészt, hogy teljes mértékben sem fejben, sem verbálisan nincs összeállva a szakmai önkép, és valójában ez lehet a valódi gyökere annak a problémának, hogy nem találja helyét a coach világban, másrészt komfort zónán kívüli volt számára a szituáció, hogy bemutassa önmagát, szakmai hátterét. E kettő természetesen össze is függött egymással.
A folyamat 3. szakasza: Ezen a két vonalon kezdtünk tovább dolgozni: Coach társam számára is felismertté és elfogadottá vált, hogy tovább kell tudatosítania és pontosítania szakmai önképét. Ezért házi feladatként kapta ismét a szakmai sajátosságainak írásban történő megfogalmazását. Az újabb leírás lényegesen specifikusabb lett, megjelentek azok az egyedi szakmai háttérelemek, amelyek az ő megközelítését meghatározzák és jellemezhetik. Mivel az egyes elemek újbóli átbeszélésekor felbukkantak további pontosításra, átgondolásra érdemes részletek, partneremnek házi feladatként írásban ismét meg kellett fogalmaznia szakmai önképét. A házi feladatok és azok átbeszélése során az őt jellemző szakmai sajátosságok letisztulttá, konkréttá, pontossá váltak.
A házi feladatok átbeszélésével párhuzamosan a szituációs játékokat is folytattuk. A szerepjátékok ismétlése eredményeként a sajátos szakmai jellemzők verbális megfogalmazása, „elevator speach”-ként ismertetése is egyre gördülékenyebb, hitelesebb volt. Coach társam megtalálta önmagát. Visszajelzése szerint „peace and relax” jellemezte érzéseit.
A folyamat 4. szakasza: Nyilvánvalóvá vált ugyanakkor, hogy a szerepjátéknak van egy mozzanata, ami továbbra is partnerem komfortzónáján kívül esik: amikor korábbi szakmai karrierjéről kellett beszélnie. További feltárás eredményeként kiderült azért, mert úgy érezte korábbi karrierútjából nem következett jelenlegi coach tevékenysége. A kettő számára széttartott. Ekkor ismét az átkeretezést alkalmaztuk: coach társam azt kapta feladatként, hogy vizsgálja meg addigi szakmai életútja elemeit és keressen azokban minél több olyan tapasztalatot, ismeretet, amelyek coach tevékenységéhez felhasználhatók, ahhoz hozzájárulnak, egyedivé teszik és gazdagítják azt. Minden karrierállomásnál voltak ilyenek. Szerepjátékokban rögzítettük ezeket is.
A folyamat 5. szakasza: lezárás, ünneplés. A folyamat végére rendelkeztünk egy letisztult, pontos írásos szakmai anyaggal, ami – ott és akkor - hűen tükrözte coach társam – ott és akkori - szakmai identitását. Komfort zónán belülre került, átélt és hiteles volt ennek a szakmai identitásnak a szóbeli kommunikálása. Átértékelődött az eddigi karrierút képviselhetősége a coach tevékenység vonatkozásában.
Lezárásként átnéztük a folyamatot, amelyet végig jártunk, kölcsönösen visszajelzést adtunk másikunk folyamatban való részvételéről, örültünk az eredménynek, a megtalált szakmai hangnak, helynek és önbizalomnak. A társam önmagával is rendben volt ahhoz, hogy másokat támogasson.