Bejelentkezés

Kérjük jelentkezz be, amennyiben még nem vagy regisztrálva az alábbi oldalon teheted meg. Vagy ha elfelejtetted a jelszavad kérjük ide kattints.

szeptember 2011

Elnézést, hogy elmaradtam a bejegyzéseimmel. Jelentősen csökkentette blogolási energiáimat egy örömhír: szeptember 19-én megszületett első gyermekünk, Bálint, így a friss apukák életét élem, élvezem, tanulom

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a hodály „juh-, ritkán sertésnyájak téglalap, néha L alaprajzú, nagy befogadóképességű, zárt, tetővel fedett építménye. Két típusa ismert: a csupán nád- vagy szalmahéjazattal ellátott tetőszerkezetből álló ún. seggenülő hodály, valamint az alacsony falu, nyeregtetős hodály.”

Valamennyien találkoztunk gyermekkorunkban a három királyfi meséjével, próbatételeivel. A mesevilág logikája alapján rendszerint a legkisebb királyfi volt a legeredményesebb a testvérek közül, nyitottságával, rugalmasságával, adaptivitásával, és persze a bevett, szokásos utak helyett új útvonalak, megoldások felfedezésével. Korunk hősei, korunk legsikeresebb vezetői

Nehéz helyzet elé állítja a kormányzat a munkáltatókat. Veszettül számolnak a HR-esek.  Cseppet sem biztos ugyanis, hogy lesz miből forrást teremteni az elvárt béremeléshez – ezt látjuk kutatásunkból. A FIZETÉSEMELÉS 2012 című felmérésünkben jelentős kisebbségben vannak ugyanis azok, akik úgy gondolják,

Szerző: Zsótér Gina Meg akarom találni a saját utamat - a life / üzleti coaching egyik klasszikus témája. Más szóval valósítsd meg önmagad! Michel Lacroix, francia filozófus – aki megkapta a Francia Akadémia Grand Prix kitüntetését – azt állítja, hogy lehetőségeink megvalósítása legyen az ÚT maga a cél felé. A boldogság és a kellemes élet csak következménye annak, hogy egy lehetőség tárházaként tekintünk önmagunkra, amelyek várnak arra, hogy aktualizáljuk őket. Az aktualizáció azt jelenti, hogy dolgozzunk rajtuk, dolgozzunk a saját fejlesztésünkön. Válság időszakában élünk. És ilyenkor csak a lényeges dolgok számítanak igazán. Sok eszközt használunk a coaching során, amelyek a pszichológia tárházából származnak. Amit szeretnék ezúttal bemutatni az egy filozófiai modell. Lacroix szerint sok tervünk lehet – karrier, család, intimitás, politika, pénzügyi stb. - de persze az egyiknek dominánsnak kell lennie. Leginkább azon a területen fogjuk érezni, hogy sikeresek vagyunk, ahol a ’szeretem csinálni érzés’ jelen van, ahol saját terepen érezzük magunkat. Saját terveink gyökerei általában a serdülő korban találhatók. Csakhogy egy érett személyiségnek az önmegvalósítás során túl kell haladjon ezen a serdülőkori spiritualitáson, mert ez arra ösztönöz, hogy mindent ragadjunk meg. Legyünk hűek a fiatalkori szellemiségünkhöz, de úgy, hogy legyünk eléggé érettek ahhoz, hogy képesek legyünk lemondani a mindenhatóságunk ideáljáról. Könnyen felmerül a kérdés: honnan tudjuk, hogy jó úton vagyunk-e? A következőket célszerű megvizsgálnunk:

A középvezetőkre minden irányból nagy nyomás nehezedik. Sokszor kevés információ birtokában kell nehéz döntéseket hozniuk, szűkös erőforrásokkal kell hatékonyan gazdálkodniuk, és eredményeket kell felmutatniuk inspiráló vezetőként, de ehhez időnként kevés támogatást kapnak

Üdvözlet a(z) HRPortal Blog Oldalak honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a WordPress Magyarország Csapata előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!Sok sikert!

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről