Krízis az élet közepén
Barátaim, közelebbi ismerőseim közül sokan a 35-45 év közötti korosztályból kerülnek ki. Általában a rendszerváltás nyertesei, manapság sikeres felsővezetők vagy cégtulajdonosok. Mégis egyre többtől hallom, hogy változtatni sz
Barátaim, közelebbi ismerőseim közül sokan a 35-45 év közötti korosztályból kerülnek ki. Általában a rendszerváltás nyertesei, manapság sikeres felsővezetők vagy cégtulajdonosok. Mégis egyre többtől hallom, hogy változtatni szeretne életén, mert már nem hajtják előre azok az erők, amik a korábbi években sikerre vitték. Már nem feltétlenül akarnak magasabb pozícióba kerülni, terjeszkedni vagy árbevételt növelni. Akik alkalmazott felsővezetők, egyre nehezebben tolerálják, ha nem tudnak azonosulni a tulajdonosuk vagy főnökük értékrendjével, döntéseivel. Akár saját cégük élén állnak, akár másét vezetik, egyre inkább szeretnék, ha másról is szólna az élet, mint reggeltől estig tartó munkáról.
Egyre több időt töltenének a családdal, barátokkal, kedvtelésükkel. Szeretnének akár hétköznap délután a munkanap közepén biciklire pattanni és menni egy kört a Csepel-szigeten, ahogy társuktól hallják. Szeretnék ők elvinni a délutáni úszásra a fiukat. Irigylik, aki olvas, színházba jár. Egyensúlyra vágynak a pénz, hatalom, munka, valamint az élet többi területe között. Eddig az előbbiek felé dőlt a mérleg, de láthatóan már nem elégíti ki őket az ilyen életmód. Persze azt is érzik, hogy a semmittevéstől megőrülnének, és egyébként is vannak még szakmai, munkával kapcsolatos ambícióik.
És vannak olyan anyukák is, akiknek a gyermekeik már iskolába járnak, és nem igénylik az egész napos felügyeletet. Magasan képzettek, akár karriert is futottak be a szülés előtt. Most szeretnének egyensúlyba kerülni, és ismét munkahelyi munkát végezni. Viszont olyat, ahol nem kell a családjukat elhanyagolni.
Nem új keletű felfedezés, hogy az emberek az életük derekán elgondolkodnak, merre tovább. Mid-life crisis az angol elnevezés. Ami érdekes, hogy manapság a gyors karrierek előrébb hozzák ezt a jelenséget, nem kell megvárni az 50-es életéveket.
Charles Handy, Üres esőkabát c. könyvében két érdekes, idevágó gondolatot is megfogalmaz. Egyrészt a munkának, mint hasznos tevékenységnek négy változatát írja le. Van a fizetett munka, amit bérért vagy díjazásért végzünk. Sokan egyébként csak ezt értik munka alatt. Aztán van az ajándék munka, amit bárkinek is, de ingyen végzünk, szabadidőnk terhére. Ilyen a jótékonysági munka, de akármilyen közösség vagy más személy érdekében végzett tevékenység. Az otthoni munka az otthon fenntartására és a benne élő emberek gondozására irányul, legyenek azok gyerekek, idősödő szülők, más hozzátartozók. Bár egy hozzánk hasonló maszkulin társadalomban sokan nem értékelik ezt munkának, a brit Legal and General Insurance Company egyik kutatásában azt találta, hogy ha pótolni kell ezt a tevékenységet külső segítséggel, a költségek magasabbra rúgnak, mint a kutatás évében a brit átlagkereset. A negyedik típus a tanulmányi munka. Nem nehéz belátni, hogy elengedhetetlen befektetés a jövő sikeréhez, nem csak életünk első szakaszában.
Az élet-közepi krízist sikerrel feloldó emberek általában újrastrukturálják az arányokat a különböző munkatípusaik között.
Handy másik gondolata, ami szerintem ide illik, az élet négy szakaszának meghatározása. Egy-egy szakasz általában 25 év, de ahogy fent látjuk, sok esetben lényegesen hamarabb átjutunk egy korszakon. Aztán persze vannak olyanok is, akik hosszabban megragadnak valamely szinten. Az első kor az életre, a munkára való felkészülés ideje: az oktatás, iskolázás, képesítések megszerzése, az otthonon túli világ megismerése. A második kor a fő törekvés ideje, akár a fizetett munka területén, akár a szülői létben vagy más otthoni ténykedésben. A harmadik kor alatt a második életet értjük, ami lehet folytatása a második kornak, de lehet attól érdekesebb is, valami teljesen más. Ez következhet, ha eredményesen feloldjuk a „mid-life crisis” dilemmáját. Az utolsó életszakasz a függőség kora.
Handy egyébként más példákat is felhoz arra, hogy egyesek a harmadik kort előbb kénytelenek elindítani. A húszas-harmincas éveikben sikeres brókerek, a huszonéves úszók (vagy akár tornászok), vagy a harmincas éveik közepén járó teniszezők (vagy akár labdarúgók) is meg kell keressék a folytatást várható életéveik közepe előtt.
A könyvben egyébként szerepel egy fektetett S-alakú (szigmoid) görbe is, ami az életet is leírja. Lassan, kísérletezve indulunk, néha megbotlunk, hibázunk, majd egyre jobban növekszünk, végül pedig lefelé haladunk. Handy szerint legszerencsésebb megtalálni még az emelkedő szakasz vége felé azt a pontot, amikor egy újabb, második S-görbét indíthatunk. Ez a kulcsa a vállalati, a kapcsolati és a személyes megújulásnak egyaránt. Sajnos többnyire már a lefelé ívelő szakaszban kapunk észbe, és onnan már nagyok keserves az emelkedés.